Tanácsadás

Miért fordulj hozzám segítségül?

Gyógyszerészként, elsősorban az emberekkel való törődést, a rajtuk való segítséget tekintem hivatásomnak.
Azért választottam, mert mindig is az embereknek szerettem segíteni. A tára mögött állva sem egyszerűen csak gyógyszereket expediáltam, hanem sokszor végeztem gyógyszerészi gondozást, tanácsadást. Az ehhez szükséges ismereteket az egyetemi tanulmányok és a munka mellett elvégzett képzések során szereztem meg.

Munkámban az igazi áttörést az illóolajok megismerése hozta el.Először csak magam és családom javára kezdtem el használni, aztán lassan egyre többen fordultak hozzám tanácsért és segítségért, és így végül az illóolajokkal szerzett ismereteim és tapasztalataim másokkal való megosztása egy misszióvá nőtte ki magát.

Célom az, hogy minél több család átélhesse az illóolajok áldásos hatásait, hogy egyre több ember életében ott legyenek ezek a kis üvegcsék, hogy megtanítsam azok eredményes és biztonságos használatát.

Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen sokrétű pozitív hatással lehetnek ránk az illóolajok egészségmegőrzésben, de akár testi és lelki problémáink megoldásában is.

Az illóolajokkal való munkásságom alatt egyre nagyobb teret kapott a hormonegyensúly problémák megoldásának kérdése és mivel  én magam is megküzdöttem az endometriózissal, így az ösztrogéndominancia különböző tüneteivel, mondhatom azt, hogy második missziómmá vált a hormonegyensúly problémákkal küzdő nőknek a segítsége. Rengeteg képzést végeztem el ezzel kapcsolatosan, ami diplomámra épült és így hivatalosan is hormonegyensúly tanácsadóvá válhattam.

Ahogyan én dolgozom egészen egyedi és utánozhatatlan abból a szempontból, hogy a hagyományos terápiát ötvözöm az aromaterápiás tudásommal. Egy egészem más szemlélettel állok a hormonális problémák megoldásához. 

Szakmai oldalról pedig alapvégzettségemet tekintve gyógyszerészként, a gyógyszerészeti egyetemen megtanultam a test anatómiáját, az élettani folyamatokat, a gyógyszerek felszívódását, hatásmechanizmusát, és a tápanyagok szervezeten belüli életútját. Ez egy elengedhetetlen tudás ahhoz, hogy a legkörültekintőbben tudjak Neked segíteni. 

 

Aromaterápiás Tanácsadás

Gyakran fordultok hozzám tanácsokért, hiszen az illóolajok biztonságos használatához úgy gondolom szakmai háttér és hozzáértés is szükséges.

Az illóolajoknak nem csak kellemes illatuk van, de a jó minőségű illóolajok hatással vannak a szervezetünkre és a pszichénkre is. Éppen ezért nagyon fontos tudni, hogy melyik illóolajnak milyen hatása van (milyen hatóanyagokat tartalmaz), ugyanakkor vigyázni is kell velük, mert előfordulhatnak gyógyszer – illóolaj kölcsönhatások, okozhatnak  gyógyszer felszívódási zavarokat és nem kívánt bőrreakciókat is. Ezért nagyon fontos, hogy mit, mikor, mire és hogyan használhatunk. Gyógyszerhatástan szakgyógyszerészként abban fogok tudni neked segíteni, hogy biztonságosan tudd használni az illóolajokat, akár hagyományos medicinák mellett is. 

Az utóbbi években számtalan területet érintettem a segítségnyújtásommal. Rengeteg édesanya fordult hozzám tanácsért gyermekük gyógyszerelésében, étkezési, alvási nehézségek, szokások kialakításában, illetve gyermekek melletti illóolajok biztonságos használatában. Emellett orvoskollégával, táplálkozási tanácsadóval közösen segítünk hormonális problémákkal küzdő nőknek és férfiaknak egyaránt. A lélekterápia egy számomra nagyon kedves terület, melyben folyamatosan fejlesztem magam és hamarosan ezzel kapcsolatban is bővítem szolgáltatásaimat. 

Kiknek ajánlom a tanácsadói szolgáltatásokat? 
  • Azoknak, akik szeretnének alternatív megoldásokat is kipróbálni, de ezt szakmai felügyelet mellett szeretnék tenni. 
  • Mindenkinek, aki egy egészséges, wellness életmódot szeretne kialakítani.
  • Édesanyáknak, akiknek gyermekük táplálásával, rutin kialakításával és gyógyszerek, illóolajok helyes használatával kapcsolatosan fordulnának segítségért.
  • Mindenkinek, aki nem boldogul az illóolajok világában.
  • Azoknak, akik nem tudják, hogy a különböző táplálékkiegészítőeket hogyan használják. Melyik életkorban mit használhatunk. 
  • Mindenkinek, aki egy vegyszermentes háztartásra szeretnének váltani, de nem tudják hogyan induljanak el.
Alább láthatod, hogy milyen tanácsadások közül választhatsz.
 
 

Hormonegyensúly Tanácsadás

Az ösztrogén dominancia, mondhatjuk a modern kor betegsége lett, és 10 nőből 8-9 valamilyen hormonproblémával küzd. Ahhoz, hogy ez megváltozzunk, nekünk magunknak is szemléletet kell váltanunk. Ha megtanuljuk és odafigyelünk magunkra és családtagjainkra, sokkal egészségesebbek leszünk. MEgvédjük lányainkat a hormonális problémákról, hogy kiegyensúlyozott életet tudjanak élni. 

Gyógyszerészként és hormonegyensúly tanácsadóként egy olyan programot állítottam neked össze, ami gyökeresen megváltoztathatja az életedet.

Én magam is megküzdöttem hormonális problémákkal, így pontosan tudom, hogy min mész keresztül.

Szakmai oldalról pedig alapvégzettségemet tekintve gyógyszerészként, a gyógyszerészeti egyetemen megtanultam a test anatómiáját, az élettani folyamatokat, a gyógyszerek felszívódását, hatásmechanizmusát, és a tápanyagok szervezeten belüli életútját. Ez egy elengedhetetlen tudás ahhoz, hogy a legkörültekintőbben tudjak Neked segíteni.

Hormonegyensúly felborulása több tényezős dolog. Ahhoz, hogy szervezetünk visszakerüljön az egyensúlyba elengedhetetlen, hogy lépésről lépésre megismerjük a saját szervezetünk működését, és hogy a lehető legegészségesebb életmódot alakítsuk ki. Beleértve ebbe a táplálkozástól kezdve, a természetes termékek használtan keresztül, a megfelelő táplálékiegészítők használatán át, a stressz mindennapos kezelését is.

A nyugati orvoslás sajnos csak a tünetek kezelésére hagyatkozik. Nekem viszont az a célom, hogy szakmai tudásommal a probléma okát szüntessem meg, ne pedig a tüneti terápiára nyújtsak gyors megoldást. Gyógyszerészként távol álljon tőlem, hogy elítéljem, vagy megtagadjam a gyógyszerek szedését, hiszen sok esetben ez elkerülhetetlen, vagy a kiegészítő terápia mellett szükségszerű is.

A célom mindig az, hogy megelőzzük a problémákat, de ha már kialakult egy esetleges hormonális eltolódás, akkor egy komplex segítséggel, tanácsadással lássalak el, aminek a segítségével esélyed lesz arra, hogy javíts az egészségeden, és sújra hormonegyensúlyba kerülj. Nyerd vissza energikus éned minél hamarabb a segítségemmel!

Kinek ajánlom ezt a programot? 
  • aki menstruációs fájdalmakkal küzd
  • akinek rendszertelen a ciklusa
  • akinek PCOS szindrómája van
  • aki endometriózissal küzd
  • akinek inzulinrezisztenciája van
  • akinek pajzsmirigy problémája van
  • akinek miómája van
  • aki kisbabát szeretne
Nézd meg alább, hogy milyen tanácsadások közül választhatsz. 
 
 
 
 
 

Keress bizalommal és élj egy egészségesebb, teljesebb életet a segítségemmel!