Judit Essentials info@juditessentials.hu +36 20 9 576561

Miért vagyunk egyre fiatalabban betegek?

Már a tudomány bebizonyította,  hogy egészségromlásunk hátterében az immunrendszer diszfunkciója és az ebből eredő rejtett, sejtszintű gyulladás áll, amelyről általában már csak akkor szerzünk tudomást, amikor ki is alakult a betegségünk. Hiszen a háziorvos, mikor elküld minket vérvételre, akkor CRP-t és süllyedést vizsgál (már egy olyan gyulladásnak a mérőszáma), ami már betegséget takar.  Maga a gyulladás önmagában jó, hiszen gyógyít. Gondoljunk csak bele a lázas állapotba, ott sem kell azonnal lázat csillapítani, hiszen az enyhe láz esetáben az immunrendszerünk sokkal jobban dolgozik a kórokozók ellen. De itt nem erről van szó!

Itt inkább azzal van a baj, ha az egyensúly megbomlik, ami a következő problémákra vezethető vissza:

  • stressz
  • pénzügyi kihívások
  • finomított élelmiszerek
  • légszennyezés
  • magas glikémiás indexszel rendelkező, magas kalóriájú élelmiszereket megjelenése
  • elhízás
  • és még sorolhatnám 

Az immunrendszerünk ilyenkor is teszi a dolgát és próbál védeni minket, de ez a folyamatos “túlműködése” gyulladásos anyagokat termel, mely által a saját sejtjeinkben is egy rejtett gyulladást vált ki. Amennyiben ez tartósan fennáll (akár 10-20 éven keresztül is) teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy betegséget fog okozni.

Amennyiben csak a tüneteket kezeljük – most általában ez folyik az akadémikus orvoslásban – és nem adunk egyértelmű, oki megoldást a sejtjeinkben lévő gyulladásra, akkor ez a folyamat viszonylag rövid úton inzulinrezisztenciához, pajzsmirigy alul működéshez, ízületi gyulladásokhoz, korai öregedéshez, hosszabb távon pedig érszűkülethez, szívinfarktushoz és stroke-hoz vezet.

Hogyan segíthetünk ezen?

A skandináv egészségprogram segítségével.

Hallgassátok meg Dr. Nagy Tamás előadását!

További információkért pedig keress engem bizalommal a juditessentials@gmail.com e-mail címen.

Dr. Losonczyné Dr. Bagaméry Judit